Biográfia

1966. március 2-án születtem egy vajdasági kisvárosban, Verbászon. Szüleim orvosok, nagyszüleim polgárok és földművesek voltak. Boldog gyermekként, burokban nevelkedtem. Orvosnak készültem, azonban anyai nagyapám halála annyira megrendített akkor 10 évesen, hogy megfogadtam, pap lesz belőlem. Ez azonban később nem illett bele egy serdülő srác életébe, így visszatértem az orvosláshoz.

Az egyetem miatt Budapestre költöztem, de nem pszichiáternek, hanem a szülészet miatt nőgyógyásznak tanultam. Utamat sok kudarc, csalódás, öröm és sikerélmények kövezték. Megjártam a poklot is, nem is egyszer. De ezek kellettek ahhoz, hogy most olyan legyek, amilyen. Egy munka miatt elkezdtem az emberekkel beszélgetni és rádöbbentem arra, hogy nagyon közel tudok hozzájuk kerülni. Olyan kérdéseket tettem fel, amikre mások még gondolni sem mertek. Rájöttem, hogy ezt a képességemet érdemes kamatoztatni, így lettem végül pszichiáter.

Országosan ismertté a Bevállja? című televíziós műsor tett. A "balhés" műsorban igencsak nyers és kíméletlen őszinteséggel próbáltam meg mások lelki problémáin segíteni. Betegeimet szembeállítottam a félelmeikkel, hibáikkal, másként gyógyítottam, mint az a köztudatban megszokott volt. Évekig rendeltem a Lipótmezőn, ahol elsősorban drogfüggőket kezeltem. Több könyvet írtam, emellett havonta számos előadást is tartok. Barátaimmal megalapítottuk az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot, majd a noszvaji Csendülőt.

Mottóm: Nem hiszek a reménytelen esetekben. Mindig van kiút!

Gyermekkoromban jó orvos szerettem volna lenni. Ez volt az álmom. Ezt tegnapig meg is valósítottam. Mert MA ma van, egy újabb nap a bizonyításra.

Dr. Csernus Imre

Kapcsolat

Dr. Csernus Imre magánpraxist már nem üzemeltet, személyes konzultációra sincs lehetőség.
A budapesti és vidéki előadások listája ITT elérhető, az online előadások a videoabc.hu honlapon megtalálhatók.

Hydelight Event and Com. Kft.
iroda@csernusdoki.hu